Szent Péter Pál plébániatemplom
1036 Budapest, Lajos utca 168.
1036 Budapest, Lajos utca 168.
A műemlék Szent Péter és Pál-templom a Lajos utcában Óbuda főplébániájához tartozik, ez a III. kerület legnagyobb temploma.
A templom helyén és annak közelében több, már elpusztult templom is állt. A XIV. századi Képes krónika szerint az első templomot Szent István király és felesége, boldog Gizella alapította 1015-ben. Más források viszont utódjához, Orseolo Péterhez kötik az alapítást.
Az óbudai plébániatemplom elődjét Zichy Péter földesúr az 1710-es évek második felében építtette. A barokk templom mai formájában 1744–1749 között épült. A homlokzat díszítése Bebo Károly szobrász alkotása, két oldalfülkéjében Szent Rókus és Szent Sebestyén szobrai, a kapu felett Szent Rozália domborműve látható. A templom egyhajós barokk belsőtere 1748 és 1753 között készült, a vörös márvány főoltár 1774-ből való. A szintén vörös márványból készült celli Mária mellékoltárban a tabernákulum feletti baldachinba foglalt üvegszekrényben látható a celli Mária kegyszobor, amely eredetileg a kiscelli trinitárius templom főoltárának központi alakja volt. A plébániatemplom alatt található a XIII. századi Margit kápolna maradványa. A kápolna egykori helyét a járószinten elhelyezett didaktikai vonal jelzi.
A 45 méteres toronyban 3 harang lakik. Nagyharangja 812 kg-os.
A plébániatemplom kántor-karnagya, Kenessey László több mint negyven éve, 1977 óta tölti be tisztét. Nevéhez fűződik Óbudán az egyházzenei élet újraindítása, 1984-ben felnőttek számára alapította meg az óbudai székhelyű Albert Schweitzer ének-zenekart. Olyan kulturális társaságot hozott létre, aminek hátterében az egyházzene, a szeretet tanítása, a nemzetköziség és összetartozás állt. A kórus négyszer nyerte el Magyarországon az Év Kórusa címet, emellett nemzetközi elismertséget is szerzett Óbuda és Magyarország számára. A karnaggyal készült interjú az Óbudai Anzikszban olvasható: https://obudaianziksz.hu/az-o-fonokuk-is-az-isten/
Hétköznap 17.00 – 18:30
Vasárnap: 7-12-ig és du. 17-19ig
Miserend: vasárnap 7.30, 9.00, 11.00, 18.00;
Az aktuális nyitva tartásról, kérjük, érdeklődjön közvetlenül a templom honlapján.