Óbuda-Békásmegyer hivatalos turisztikai oldala

Varga Imre Gyűjtemény – Budapest Galéria

1033 Budapest, Laktanya utca 7.

Varga Imre (1923 – 2019) a 20. századi magyar művészet jelentős alkotója, aki a szobrászat minden ágát művelte.

Művészeti tanulmányait megkésve, csak 1950-ben kezdte meg a Képzőművészeti Főiskolán, mivel a II. világháborúban repülőtisztként amerikai hadifogságba esett. Az 1950-es éveket szocreál uralta tanításban is, amely ugyan biztos szakmai tudást nyújtott, de korlátozta a művészi szabadságot. Varga Imre nyughatatlan intellektusa, széles látóköre nem tűrte ezeket a korlátokat.

Pályájának elején, az 1960-as években – számos kortársához hasonlóan – kisplasztikáiban új nézőpontból, a hagyományoktól teljesen eltérő szobrászati formanyelv megteremtésére törekedett. A szobrászat klasszikus tér-tömeg problematikája helyett látomásaihoz keresett eszközöket. Így lettek szobrainak részei talált tárgyak, amelyek sokszor szokatlan anyagokból (például krómacélból), új technikával, hegesztéssel készültek. Emlékműveinek főszereplőit – köztük Radnóti Miklóst, Móricz Zsigmondot – deheroizáló módon ábrázolta.

Művei nemcsak itthon, de külföldön is őrzik a magyar múlt kiemelkedő személyiségeinek emlékét. Az egyik leghíresebb alkotása a római Szent Péter Bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya kápolna főcsoportja, Szent István alakjával.

A művész műtermi hangulatot árasztó, befejezett alkotások mellett terveket, maketteket, gipszmintákat bemutató, szoborparkkal kísért állandó kiállítása 1983-ban nyílt meg Óbudán. A „Várakozók”, népszerű nevén „Esernyősök” című szoborcsoportját 1986-ban helyezték el a Fő tér Laktanya utca felé eső részén, a kiállítóház közelében.

Érdekesség:

„Az intuíció mesterségem alapja” címmel az Óbudai Anzikszban készült interjú a szobrászművésszel.

Nyitvatartás

Április 1. és október 31. között:

Kedd–vasárnap 10:00–18:00

Pénztárzárás és utolsó belépés: 17:00

 

November 1. és március 31. között:

Kedd–vasárnap 10:00–16:00 óráig

Pénztárzárás és utolsó belépés: 15:00

Jegyárak

Felnőtt jegy: 800 Ft/fő

Diák, ifjúsági jegy: (6–26): 400 Ft/fő

Nyugdíjas jegy: (62–70 éves) 400 Ft/fő

Múzeumpedagógiai jegy: 600 Ft / fő

Tárlatvezetési díj 20 főig, telefonon egyeztetve: 2000 Ft / csoport

Tárlatvezetési díj 20 fő felett, telefonon egyeztetve: 2.500 Ft/csoport

Képzőművészet Kiállítás Kortárs Kultúra Múzeum Szobrászat