Varga Imre (1923 – 2019) a 20. századi magyar művészet jelentős alkotója, aki a szobrászat minden ágát művelte.

Művészeti tanulmányait megkésve, csak 1950-ben kezdte meg a Képzőművészeti Főiskolán, mivel a II. világháborúban repülőtisztként amerikai hadifogságba esett. Az 1950-es éveket szocreál uralta tanításban is, amely ugyan biztos szakmai tudást nyújtott, de korlátozta a művészi szabadságot. Varga Imre nyughatatlan intellektusa, széles látóköre nem tűrte ezeket a korlátokat.

Pályájának elején, az 1960-as években – számos kortársához hasonlóan – kisplasztikáiban új nézőpontból, a hagyományoktól teljesen eltérő szobrászati formanyelv megteremtésére törekedett. A szobrászat klasszikus tér-tömeg problematikája helyett látomásaihoz keresett eszközöket. Így lettek szobrainak részei talált tárgyak, amelyek sokszor szokatlan anyagokból (például krómacélból), új technikával, hegesztéssel készültek. Emlékműveinek főszereplőit – köztük Radnóti Miklóst, Móricz Zsigmondot – deheroizáló módon ábrázolta.

Művei nemcsak itthon, de külföldön is őrzik a magyar múlt kiemelkedő személyiségeinek emlékét. Az egyik leghíresebb alkotása a római Szent Péter Bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya kápolna főcsoportja, Szent István alakjával.

A művész műtermi hangulatot árasztó, befejezett alkotások mellett terveket, maketteket, gipszmintákat bemutató, szoborparkkal kísért állandó kiállítása 1983-ban nyílt meg Óbudán. A „Várakozók”, népszerű nevén „Esernyősök” című szoborcsoportját 1986-ban helyezték el a Fő tér Laktanya utca felé eső részén, a kiállítóház közelében.

További képek