Idén november 10-ig tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelynek mottója: „A világ csodái – Felfedezések kora!”. Felfedezésekre Óbudán is bőven akad lehetőség, nézzük, mi minden vár még az óbudai múzeumokban a fesztivál utolsó heteiben.
Kezdjük is az idén 125 éves Aquincumi Múzeummal, ahol október végén utoljára látható a Sárkányok és Kelták népe kiállítás. A Csepel-sziget keltáit bemutató tárlat kurátori tárlatvezetéssel, kelta zenékkel és kelta hagyományőrző csapat bemutatóival búcsúzik. Természetesen még a Romkert és az állandó kiállítások is látogathatók lesznek a finisszázs idején.
Még két alkalommal lehet csatlakozni az Óbudai Múzeum pincetermében berendezett középkori templomkiállítást bemutató tárlatvezetéshez.
Regisztrálni itt lehet: programok@obudaimuzeum.hu
A „Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk!” tematikába illeszkedve az Óbudai Múzeum kínálatában két városnéző séta is szerepel.
A Zichy kastély titkai tárulnak fel a szerencsés látogatók előtt, akik azokba a részekbe is bejuthatnak, amelyek egyébként el vannak zárva a nagyközönség elől.
Krúdy Gyula életének utolsó három évét töltötte Óbudán. A séta során felkeressük az itt töltött évek színhelyeit, felidézzük életének meghatározó állomásait. A látogatók részleteket hallhatnak az író óbudai helyszínekről szóló írásaiból.
Regisztrálni mindkét sétára itt lehet: programok@obudaimuzeum.hu
Különböző országok kultúráit, ételeit lehet megismerni a Világkonyha programsorozat által, amelynek első állomásán a fűszerek világa kerül terítékre.
Regisztrálni itt lehet: korenchy.aniko.mkvm@gmail.com
Hogyan éltek Krúdyék Óbudán? Hol vásároltak be? Hová járt az író sörözni? Kikkel barátkoztak? Milyen volt a korabeli óbudai hangulat? Múzeumunkból induló sétánkon – amely önállóan vagy csapatban, gyalogosan bejárható – választ kaphatnak a fenti kérdésekre.
Humorista, filmesztéta, a gyűjtő fia, irodalomtörténész, egészségügyi mérnök, reklámfotós mutatják be szempontjaikat, osztják meg véleményüket a dohányzással és ehhez kapcsolódó időszaki kiállítással kapcsolatban. Szubjektív tárlatvezetés Réz András, filmesztétával és reklámszakemberrel.
Regisztrálni itt lehet: mkvmuzeum@gmail.com, +36 1 375 6249
A 3. kerületi látnivalókról személyesen is tájékozódhatunk az Esernyősben működő információs pontban.