Óbuda-Békásmegyer hivatalos turisztikai oldala

Idegenvezetők Világnapja Óbudán február 20-23-ig

1985 óta számos országban kerül megrendezésre az idegenvezetők világnapja, rengeteg érdekes programmal honorálva a turizmus e képviselőinek értékteremtő munkáját.                        Az idegenvezetők világnapját hagyományosan minden év február utolsó hétvégéjén rendezik, szerencsére azonban idén is négy napon keresztül élvezhetjük Budapest számos pontján az ez alkalomból szervezett ingyenes vagy kedvezményes tematikus városnéző sétákat, tárlatvezetéssel egybekötött múzeumbejárásokat, buszos túrákat, de még különjáratú villamosozásra és dunai hajózásra is lehetőség lesz a fővárosban.

Íme, egy válogatás azoknak, akik kifejezetten Óbuda színterein szeretnének kalandozni.

 

Óbudai tárlatvezetések, múzeumbejárások

Jó hír a művelődni vágyóknak, hogy Óbuda számos múzeuma készül tárlatvezetéssel.

Bán & Lazetzky – egy óbudai művészcsalád címmel, a XIX. században Sziléziából Óbudára érkező Lazetzky család történetét bemutató, kurátori tárlatvezetéssel egybekötött időszaki kiállítást tekinthetjük meg az Óbudai Múzeumban február 20-án, február 21-én pedig a Templomok a talpunk alatt című kiállításon kalauzol végig bennünket a kurátor, bepillantást engedve a szó szerint a lábunk alatt rejtőzködő emlékekbe. Mindkét tárlatvezetésre 50 %-os kedvezményes belépőjegyet biztosít a múzeum az előzetesen regisztráltak számára. Regisztráció: programok@obudaimuzeum.hu

Február 20-án a Kassák Múzeum is tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket, a múzeum névadójának, Kassák Lajos életművét bemutató állandó kiállításon kalauzolja végig a látogatókat Dobó Gábor irodalomtörténész. Érdemes ezt követően megtekinteni a sokoldalú, avantgárd autodidakta képzőművész által felfedezett Mattis Teutsch műveit is, melyekről Pacsika Márton múzeumi szakember tart tárlatvezetést. Regisztráció itt.

1969. október 18-án nyílt meg a Műcsarnokban Victor Vasarely, az op-art nagymesterének magyarországi kiállítása, ahol az általa képviselt absztrakt művészet akkor még megtűrt volta miatt a fogadtatás meglehetősen ellentmondásos volt. Vasarely művei Óbudán találták meg méltó helyüket, a Vasarely Múzeum Hommage á 1969 című kiállítása is itt látható, amelyben február 20-án Pócs Veronika művészettörténész tart tárlatvezetést. Regisztráció itt.

A Krúdy-negyed világába látogathatunk el február 21-én: a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum aktuális, Protokoll és diplomácia című kiállítása és dr Török Róbert muzeológus-igazgatóhelyettes kapcsolódó tárlatvezetése a protokoll különböző szakterületeibe nyújt bepillantást. Aki mindig kíváncsi volt, milyen érzés végig vonulni a vörös szőnyegen, nemes étkészlettel megterített díszétkezésen részt venni vagy katonai tiszteletadási fogadtatásban részesülni, annak mindenképp itt a helye ezen a különleges, különféle történelmi korokon átívelő idegenvezetésen. Regisztráció: mkvmuzeum@gmail.com

Az Aquincumi Múzeum egész évben várja a letűnt korok szerelmeseit, február 21-én azonban mindenképp érdemes ellátogatni ide. Ezen a napon M. Virág Zsuzsa régész ingyenes szakvezetésén vehetünk részt a múzeum 7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén című időszakos kiállításához kapcsolódóan, betekintést nyerve a különleges agyagszobrocskák, edények világába, melyek nem pusztán az egykori művészet gyöngyszemei, de rítusok, az ember és a természetfeletti hatalmak kapcsolatának, ehhez társuló képzeteik „néma tanúi” is. Regisztráció itt.

 

Vezetett séták

Végre kisütött a nap, nem meglepő, ha sokak inkább a szabadba vágynak, és egy kellemes vezetett sétán vennének részt. Szerencsére nem kell messzire mennünk, hogy érdekességeket fedezzünk fel egy-egy városrészben, egészen új fényt vethet azonban életünk megszokott helyszíneire, ha szakavatott idegenvezető kalauzol végig rajtuk bennünket.

Óbuda egyik érdekes, a történelmi sokszínűséget tovább árnyaló szeglete a Graphisoft Park, ahol „a fák a házak fölé nőnek és nincsenek autók az utakon”. A csendes, vízparti környezetben elterülő, sokak által magyar Szilícium-völgyként emlegetett, kutató-fejlesztő, oktató központoknak, irodáknak, informatikai cégeknek otthont adó, építészeti szempontból is különleges teret ismerhetjük most meg mélyrehatóbban február 21-én, ekkor Kacskovics Fruzsina, építész, idegenvezető tart sétát, sőt, még a Graphisoft Park vezérigazgatójának előadását is meghallgathatják a résztvevők. Regisztráció: fruzsina1945@gmail.com

Varga Imre, a nemrégiben elhunyt szobrászművész senkiéhez sem hasonlítható, világszerte ismert és elismert alkotásait csodálhatjuk meg február 22-én Óbuda központjában. A Tunkli Ádám által vezetett séta a Szentlélek térről indul, s a Fő téren keresztül a Laktanya utcáig tart ismertetve a köztéri szobrok történetét. A séta záró állomása a Budapest Galéria Varga Imre Gyűjteménye, amely az idegenvezetők világnapja alkalmából a séta résztvevőinek belépőjegy nélkül megtekinthető. Regisztráció: vargaseta2020@gmail.com

Szombaton egy hosszabb sétára is lehetőség nyílik, Sípos István idegenvezető kalauzolja végig az érdeklődőket a Bécsi út két oldalán, Újlak és Óbuda városrészekben és az Óbudai Promenádon. A körülbelül 2,5 órás túrán megszemlélhetjük a térségben feltárt római és kelta tárgyi emlékeket, az Óbudai Egyetem campusát és a Kandó Kálmán tervezte mozdonyt. Regisztráció itt.

Egy biztos pont: az Esernyős

A hetet és az idegenvezetők világnapja alkalmából szervezett programsorozatot méltóképpen koronázhatjuk meg a macskaköves Fő téren, ahol az Esernyős kávézóból még pár napig figyelhetjük a jégkorcsolyázókat, melengethetjük arcunkat és lelkünket is a kávézó elé kiülve, és megtekinthetjük az ingyenesen látogatható Esernyős Galéria aktuális, Nádor Tibor: Képtáj című kiállítását.

A programokra előzetesen regisztrálni szükséges. Az események főszervezője idén is a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a programok pontos időpontjai és a regisztrációs felületek folyamatosan kerülnek fel honlapjukra.

SZJ

Február Idegenvezetés Kultúra Múzeum Óbuda Séta Tárlatvezetés Turizmus Világnap