Óbuda-Békásmegyer hivatalos turisztikai oldala

Esernyős Galéria

1033 Budapest, Fő tér 2.

Varga Imre Várakozók című szobrai mellett található az Esernyős Galéria, amelynek 2015-ben átadott kiállítótere kifejezetten a kortárs képzőművészet kiemelkedő alkotóinak és alkotásainak szeretne bemutatkozási lehetőséget adni. Az Esernyős Galéria fő célja az, hogy idővel olyan szakmailag megkérdőjelezhetetlen jelentőséggel bíró kiállítóhellyé váljon, mely bátran kísérletezhet, megmutathatja az érdeklődőknek a hazai és nemzetközi képzőművészet legfrissebb tendenciáit, kiállításain megismertetheti a nagyközönséggel a nem hagyományos médiumokat is a már ismert eljárások mellett, és rávilágíthat a kortárs képzőművészet és a társadalom kérdéseinek párhuzamaira. Az Esernyős Galéria egyike lehet azon kortárs művészeti tereknek, melyek támogatják a magyar képzőművészeti szcéna megújítását szolgáló törekvéseket, befogadó intézményként, esetenként kezdeményezőként olyan projekteknek adhat otthont, amelyek célja a képzőművészeti élet megszokott sablonjainak újragondolása illetve a kortárs képzőművészet pozícióinak javítása a hazai kultúrában.

Kortárs művészeti találkozóhelyként ezen túl helyet biztosíthat konferenciák, szakmai hétvégék, workshopok, egyéb kortárs művészeti ágak számára is, mindeközben a tárlatokhoz kapcsolódó kísérő programok fogódzót nyújthatnak azoknak, akik kíváncsiak a kortárs képzőművészetre, akik szeretnék megismerni a velük egy korban és térben élő alkotók benyomásait és gondolatait a mindannyiunkat körülvevő valóságról.

Nyitvatartás

hétfő-péntek 10.00 – 20.00

szombat-vasárnap 10.00 – 15.00

Az aktuális nyitva tartásról, kérjük, tájékozódjon a Galéria honlapján.

Jegyárak

Ingyenesen látogatható.

Akadálymentesített Bicikliút Egész évben nyitva Gazdaságos Ingyenes Kiállítás Kortárs Kultúra Múzeum WiFi