Óbuda-Békásmegyer hivatalos turisztikai oldala

Goldberger Textilipari Gyűjtemény

1036 Budapest, Lajos utca 136-138

„A Goldberger…” – állandó kiállítás

Az Óbudai Múzeum–Goldberger Textilipari Gyűjteménye állandó kiállításával méltó emléket kíván állítani az 1784-ben, Goldberger Ferenc által alapított, és több mint 200 éven át fennállt textilgyár történetének. A kiállításnak kettős küldetése van: Egyrészt, öt nagy egységre bontva mutatja be azt a folyamatot, amely során a néhány fős manufaktúraként induló kékfestőműhely – a család egymást követő generációinak modernizálása következtében – világhírű vállalattá fejlődött. Ezzel nem csak Óbuda életére volt nagy hatással, hanem meghatározó szereplőjévé vált a korabeli magyar gazdaságnak, Majd választ kaphatunk arra, hogy miként létezett a szocialista gazdaságpolitika korszakában, illetve mi vezetett a megszűnéséhez. Másrészt a kiállítás arra is törekszik, hogy a gyár fejlődésének bemutatása közben – számos interaktív elem segítségével – érthetővé tegye a textilnyomás technológiáját.

Érdekesség:

Az Óbudai Anziksz 2017-es téli számából megismerhetjük a gyárat alapító Goldberger Ferenc történetét.

https://obudaianziksz.hu/az-obudai-aranyember/

Nyitvatartás

Kedd-Vasárnap 10.00-18.00

Az aktuális nyitva tartásról, kérjük, tájékozódjon a múzeum honlapján.

Jegyárak

TELJES ÁRÚ JEGY 1400 Ft
KEDVEZMÉNYES JEGY
(diák 6-26 évig, nyugdíjas 62-70 évig)
700 Ft
Csoportos Felnőtt belépő
(10 főtől)
900 Ft/Fő
Csoportos diák belépő (diákigazolvánnyal)
(10 főtől)
500 Ft/Fő
Családi belépő
(4 fő: szülők, nagyszülők, gyermekek szabad kombinációjában)
2500 Ft
Múzeumpedagógiai foglalkozás (belépővel összevont jegy) 600 Ft/fő

 

Az aktuális jegyárakról, tárlatvezetési díjakról és további kedvezményekről, kérjük, tájékozódjon a múzeum honlapján.

Akadálymentesített Állatbarát Bankkártyás fizetés Egész évben nyitva Gazdaságos Kiállítás Kortárs Kultúra Múzeum Textilgyár Történelem WiFi